Sólyom és a zsidó közösség - Boldog Ünnepeket!
2005. december 25.
Sólyom László köztársasági elnök üdvözlete a hanuka ünnep lángjainak fellobbantása alkalmából
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Hanuka a fény, a nyolc napig égő olajmécses csodájának, a Szentély újra felavatásának az ünnepe. Annak a reménynek és évről-évre megtapasztalt bizonyosságnak az ünnepe, hogy a fény végül győz a sötétség felett, miként a jó is győzelmet arat gonosz felett. A makkabeusok harcának, a Szentély elfoglalásának ugyanakkor történeti és üdvtörténeti jelentősége is van: a zsidó nép szabadságharca nem csupán a politikai függetlenséget adta vissza, hanem az egyistenhitet őrizte meg a hellenizmus politeista kultuszával szemben. A hanuka ebben az értelemben tehát a monoteizmusnak, annak az élő hitnek az ünnepe, amely összeköti a zsidó és a keresztény vallást, a zsidó és keresztény hívőket.
Örömteli hanuka ünnepet kívánok mindannyiuknak!
Üdvözlettel:
Sólyom László

0 Comments:
Post a Comment
<< Home